Nachrichten


Tájékoztatás e-számla tervezett bevezetéséről

<<< zurück
 
2010.05.14

Társaságunk 2010 folyamán tervezi az e-számla vagyis az elektronikus számla szolgáltatás bevezetését. Kérjük, olvassák el az e-számla jellemzőit tartalmazó rövid tájékoztatónkat.

Eredeti megjelenési idő: 2009. december

Az e-számla legfontosabb jellemzői a következők:

  • Használata az utóbbi időben egyre jobban terjed, bevezetését az EU is szorgalmazza, 2012-től egyes EU országokban már kötelező lesz a használata.
  • APEH által és törvényileg szigorúan szabályozott teljesen hivatalos megoldás.
  • A szigorú szabályozók közül csak a két legfontosabbat kiemelve – a számlát elektronikus aláírással és minősített szolgáltató által kibocsátott időbélyeggel kell ellátni.
  • A szigorú feltételek miatt jellemzően csak a nagyvállalatok alakítanak ki saját elektronikus számlázási rendszert, általában inkább az jellemző, hogy a vállalatok erre szakosodott e-számla szolgáltatással foglalkozó vállalkozásokon keresztül bocsátják ki elektronikus számláikat.

Az e-számla előnyeit pedig az alábbiakban foglaljuk össze:

  • A számla nem papíron, postai úton, hanem elektronikus formában és úton jut el a számla címzettjéhez.
  • A számla érkezéséről az ügyfél e-mailben kap értesítést.
  • A számla az interneten tekinthető meg.
  • A számla kifizethető az interneten keresztül elektronikus átutalással vagy hagyományos módon átutalással, csoportos beszedési megbízással.
  • Elektronikus átutalás esetén a számla az ügyfél által választott időpontban – nyilván figyelembe véve a fizetési határidőt – fizethető ki, akár otthonról vagy bárhonnan, postai vagy banki sorban állás nélkül.
  • Igény esetén a számlák a szolgáltatónál megőrzésre kerülnek, azok visszakereshetők és megtekinthetők vagy a saját számítógépre is letölthetők és ott megőrizhetők.
  • Nincs szükség a papír alapú számlák őrzésére, kezelésére, ami nemcsak kényelmes, hanem környezetbarát megoldás is.


Részletesebb információ az e-számláról és elektronikus számlát kibocsátó szolgáltatókról az interneten a www.e-szamla.lap.hu címről elindulva, a jogszabályi háttérről pedig www.apeh.hu/adoinfo/afa/afa_elektr_szla.html címen található.